A biodiverzitás már nem csak környezetvédelmi kérdés – hanem üzleti kockázat

A klímaváltozás (vagy inkább klíma pusztítás…) mára bekerült a vállalati kockázatkezelés ismert témái közé. A nagyobb cégeknél egyre kevésbé szokatlan, hogy a vezetés a szélsőséges időjárás, az energiaárak, az átállási kockázatok vagy éppen a karbonintenzitás üzleti következményeiről beszél. A természettel és a biodiverzitással való kapcsolat ennél jóval kevésbé kézzelfogható – legalábbis addig, amíg egy természeti változás közvetlenül nem érinti a működést.

Pedig a vállalatok jelentős része sokkal erősebben függ a természettől, mint ahogy az a hagyományos pénzügyi kimutatásokból látszik. A megfelelő mennyiségű és minőségű víz, a termőtalaj, a beporzás, az erdők, a tengeri és édesvízi ökoszisztémák vagy éppen bizonyos nyersanyagok rendelkezésre állása számos ágazat működésének alapfeltétele. A World Economic Forum gyakran idézett becslése szerint mintegy 44 ezer milliárd dollárnyi gazdasági értékteremtés, vagyis a globális GDP több mint fele közepesen vagy erősen függ a természettől. Az S&P Global elemzése szerint pedig a világ legnagyobb vállalatainak 85 százaléka rendelkezik legalább egy jelentős természeti függőséggel.

Ezek a kapcsolatok sokáig nagyrészt láthatatlanok maradtak a vállalati kockázati térképeken. Egy aszály azonban nemcsak környezetvédelmi probléma, ha megemeli a kakaó vagy a kávé világpiaci árát. A vízhiány nem pusztán ökológiai kérdés, ha emiatt egy gyárnak vissza kell fognia a termelését. Egy áradás vagy egy ökoszisztéma tartós romlása pedig az ellátási láncban, a beszerzési árakban, a termelés folytonosságában és végső soron a vállalat pénzügyi teljesítményében is megjelenhet.

Innen nézve a biodiverzitás már egészen más súlyú vállalati kérdésnek látszik. Nem arról van szó, hogy a cégeknek a klíma mellé most egy újabb környezetvédelmi ügyet is fel kell venniük a listájukra, hanem arról, hogy a természeti rendszerektől való függőségük és a természetre gyakorolt hatásuk olyan kockázatokat és lehetőségeket hordozhat, amelyekről eddig nem rendelkeztek megfelelő információval.

A TNFD megpróbálja lefordítani a természetet az üzlet nyelvére

Ebben hozott fontos változást a Taskforce on Nature-related Financial Disclosures, vagyis a TNFD keretrendszere. A TNFD nem elsősorban arra keresi a választ, hogy egy vállalat „mit tesz a biodiverzitásért”. Sokkal inkább azt vizsgálja, hogy hol és milyen módon kapcsolódik a vállalat működése a természethez, milyen függőségei és hatásai vannak, ezekből milyen kockázatok és üzleti lehetőségek következnek, és mindez hogyan jelenik meg a vállalat irányításában, stratégiájában és kockázatkezelésében.

Ennek feltárására szolgál a TNFD egyik legismertebb eleme, a LEAP-megközelítés. A név a Locate, Evaluate, Assess és Prepare lépésekből áll össze. A módszer először a természettel való kapcsolódási pontok és az érintett földrajzi helyszínek azonosítására ösztönzi a vállalatot, majd a függőségek és hatások értékelésére, az ezekből következő kockázatok és lehetőségek elemzésére, végül pedig arra, hogy a szervezet felkészüljön ezek kezelésére és a szükséges közzétételekre.

Ez azért lényeges, mert megfordítja a fenntarthatósági jelentésekkel kapcsolatban gyakran látott gondolkodásmódot. Nem abból indul ki, hogy milyen adatokat kell beleírni egy jelentésbe, hanem abból, hogy mit kellene tudnia a vállalatnak saját működéséről ahhoz, hogy megalapozott döntéseket hozzon. A közzététel ennek az elemzési és irányítási folyamatnak az eredménye, nem pedig a kiindulópontja.

A TNFD ajánlásai ehhez 14 közzétételt határoznak meg négy nagy területen: a vállalatirányítás, a stratégia, a kockázat- és hatáskezelés, valamint a mérőszámok és célok körében. Ez a szerkezet szándékosan hasonlít a klímakockázati jelentéstételből már ismert rendszerhez, így azoknak a vállalatoknak, amelyek korábban a TCFD logikájával dolgoztak, nem teljesen új gondolkodásmódot kell elsajátítaniuk.

Egyre több keretrendszer beszél ugyanarról

A biodiverzitással kapcsolatos vállalati jelentéstétel első látásra könnyen rövidítésrengetegnek tűnhet. TNFD, ESRS E4, GRI 101, ISSB, ISO 17298, EUDR – és akkor még nem beszéltünk azokról az adatkérésekről, amelyek bankoktól, befektetőktől vagy nagyvállalati vevőktől érkeznek.

A kép azonban valamivel egyszerűbb, ha ezeket nem különálló rendszerekként próbáljuk értelmezni. A TNFD kezdettől arra törekedett, hogy illeszkedjen a már működő fenntarthatósági jelentéstételi keretekhez. Külön útmutató készült például az európai fenntarthatósági jelentéstételi standardokkal, az ESRS-sel való átjárhatóságról, és jelentős az összhang a GRI biodiverzitási standardjával is. A CDP vállalati kérdőíve ugyancsak beépítette a TNFD ajánlásait, az ISO első, kifejezetten a biodiverzitás vállalati stratégiába és működésbe történő integrálásával foglalkozó szabványa, az ISO 17298 pedig szintén támaszkodik a LEAP megközelítésre.

Különösen fontos fejlemény volt, amikor 2025 novemberében az International Sustainability Standards Board bejelentette, hogy a természettel kapcsolatos jelentéstételi munkáját a TNFD keretrendszerére alapozza. Mire ez a döntés megszületett, a TNFD adatai szerint már több mint 733 szervezet vállalta a keretrendszer alkalmazását vagy az ahhoz való igazodást, köztük olyan pénzügyi intézmények, amelyek együttesen 22,4 ezer milliárd dollárnyi eszközt kezeltek.

Mindez arra utal, hogy a természeti kockázatok kezelése fokozatosan kikerül a fenntarthatósági szakemberek viszonylag szűk köréből, és ugyanabba az irányba halad, amelyet néhány évvel korábban a klímakockázatoknál láthattunk. Egyre inkább a vállalatirányítás, a kockázatkezelés, a finanszírozás és a stratégiai tervezés részévé válik.

Nem csak annak fontos, akinek jelentenie kell

A fenntarthatósági szabályozásokkal kapcsolatban a vállalatok érthetően először azt szeretnék tudni, hogy vonatkozik-e rájuk valamilyen kötelezettség. A biodiverzitás esetében azonban önmagában ez egyre kevésbé ad teljes választ arra, hogy egy szervezetnek érdemes-e foglalkoznia a témával.

A természettel kapcsolatos információk iránti igény ugyanis nem kizárólag jogszabályból származhat. Az európai szabályozásban az ESRS E4 közvetlenül foglalkozik a biodiverzitással és az ökoszisztémákkal, az EUDR pedig bizonyos termékek és ellátási láncok esetében egészen konkrét kötelezettségeket teremt. Emellett a pénzügyi intézményeknek is egyre pontosabban kell érteniük, hogy hitel- és befektetési portfóliójuk milyen természeti kockázatoknak van kitéve, ami idővel az ügyfelek felé továbbadott adatkérésekben is megjelenik.

Hasonló folyamat zajlik a beszállítói láncokban. Egy kisebb vállalkozásnak lehet, hogy önállóan nem kell TNFD-alapú jelentést készítenie, de ha egy nagyvállalat saját kitettségének felméréséhez adatokat kér a beszállítóitól, a kérdés ettől még megérkezik hozzá. A gyakorlatban ezért egyre kevésbé húzható éles határ a „jelentésre kötelezett” és a „nem érintett” vállalatok között.

A befektetői oldal érdeklődése is erősödik. A Nature Action 100 kezdeményezésben több mint 240 intézményi befektető vesz részt, több mint 30 ezer milliárd dollárnyi kezelt vagyonnal. A kezdeményezés többek között arra ösztönzi a természet szempontjából jelentős ágazatok nagyvállalatait, hogy tárják fel és mutassák be természeti kitettségüket. A befektetők számára ugyanis nem önmagában a biodiverzitásról szóló kommunikáció az érdekes, hanem az, hogy egy természeti változás hogyan érintheti a vállalat bevételeit, költségeit, eszközeit, finanszírozhatóságát vagy hosszú távú üzleti modelljét.

A jelentéstétel előtt meg kell érteni a vállalat és a természet kapcsolatát

Ebből következik a TNFD talán legfontosabb gyakorlati üzenete is: nem feltétlenül egy újabb jelentés elkészítésével kell kezdeni. Sokkal hasznosabb először feltárni, hogy a vállalat hol és hogyan függ a természettől, illetve saját tevékenysége és értéklánca hol gyakorol rá jelentős hatást.

Ehhez meg kell vizsgálni a telephelyeket, a fontosabb beszállítókat és az értéklánc kritikus pontjait, ráadásul a klímakockázatokhoz képest a földrajzi elhelyezkedésnek még nagyobb jelentősége lehet. Ugyanaz a tevékenység egészen más természeti kockázatot jelenthet két különböző térségben attól függően, hogy milyen az adott vízgyűjtő állapota, mekkora a vízhiány, található-e a közelben védett vagy biodiverzitási szempontból kiemelt terület, illetve milyen ökoszisztéma-szolgáltatásoktól függ a működés.

Csak ezután érdemes megvizsgálni, hogy a feltárt függőségek és hatások közül melyek jelenthetnek valódi pénzügyi vagy stratégiai kockázatot, milyen információ áll már rendelkezésre róluk, hol vannak adathiányok, és a szervezeten belül kinek kellene felelősséget vállalnia a kezelésükért. Egy ilyen elemzés nem feltétlenül vezet azonnal nyilvános TNFD-jelentéshez, de már önmagában értékesebb képet adhat a vállalat kockázatairól.

A korai felkészülésnek éppen ez lehet az egyik legnagyobb előnye. A vállalat nem egy külső határidő vagy sürgős vevői adatkérés miatt kezd el kapkodva információt gyűjteni, hanem fokozatosan építi fel azt a tudást, adatstruktúrát és belső felelősségi rendszert, amely később többféle jelentéstételi vagy üzleti elvárás kiszolgálására is alkalmas.

A rövidítések helyett a rendszer megértése

Amikor a Scale Impactnél összeállítottuk a Természeti kockázat és biodiverzitás jelentéstétel képzésünket, éppen ebből indultunk ki. Nem egy újabb olyan képzést szerettünk volna, amely egymás után bemutat néhány szabványt és jelentéstételi keretrendszert, hanem olyat, amely segít megérteni, hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz, és hogyan lehet a mögöttük lévő gondolkodást egy konkrét vállalat működésére alkalmazni.

A 40 órás, hat héten át tartó hibrid (e-learning alapú) program ezért a természet és az üzleti működés kapcsolatából indul ki, majd a TNFD és a LEAP-módszertan segítségével jut el a természeti függőségek, hatások, kockázatok és lehetőségek feltárásáig. Innen lépünk tovább a jelentéstételi keretekhez: a résztvevők együtt látják a TNFD, a GRI 101, az ISO 17298, az ISSB, az ESRS E4 és az EUDR rendszerét, nemcsak azt vizsgálva, hogy melyik mivel foglalkozik, hanem azt is, hol vannak közöttük kapcsolódások, és milyen vállalati helyzetben melyik válik relevánssá.

A program üzleti és jelentéstételi szemléletű, nem természettudományos képzés. Azoknak szól elsősorban, akiknek fenntarthatósági, ESG-, kockázatkezelési vagy vezetői szerepben már most is foglalkozniuk kell a témával, illetve azoknak, akik befektetőktől, bankoktól vagy nagyvállalati vevőktől egyre több természeti adatkéréssel találkoznak. A képzés során a résztvevők nem egy általános mintafeladaton dolgoznak: a záró munka saját szervezetük valós helyzetére épülő kockázat- és hatáselemzés, valamint egy erre épülő stratégiavázlat.

A képzést Lovas Gabriella TNFD- és fenntarthatósági szakértő vezeti. Az őszi program 2026. november 9-én indul, az early bird jelentkezési lehetőség pedig szeptember 30-ig tart.

A biodiverzitási jelentéstétel következő évei valószínűleg még sok új szabályt, standardot és rövidítést hoznak majd. Ezek követése természetesen fontos, de önmagában kevés. A valódi feladat az, hogy egy vállalat (és a fenntarthatósággal foglalkozó szakember) képes legyen megérteni, hol függ a természettől, hol gyakorol rá jelentős hatást, milyen üzleti kockázatok következnek ebből, és milyen információkra van szüksége ahhoz, hogy ezekről megalapozott döntéseket hozzon.

Ha ez a tudás megvan, a jelentéstétel már nem különálló ESG-feladat lesz, hanem annak bemutatása, hogy a vállalat érti és kezeli saját természeti kitettségét.

Ha felkeltette az érdeklődésedet a téma, nézd meg a képzésünk részleteit!