A vidéki adományútjairól, jótékonysági vásárairól és egyéb, a társadalmi érzékenyítést, közösségépítést támogató programjairól ismert szervezet tavaly a Scale Impact kétéves komplex fejlesztési programjának keretében indította el minőségi ruhákat kínáló webshopját. A projekt a Jófogás.hu, a Shoprenter és a FoxPost közreműködésével indult, a befolyó bevételekből a szervezet működését finanszírozzák. Egy évvel ezelőtt, 2023. április 1-én indult…
A kilencvenes évek vége-kétezres évek eleje óta folyamatosan romlik a magyar gyerekek tanulmányi eredménye. A PISA-teszteken is rendre gyenge eredményeket produkálunk: a szakember szerint nem kis részben azért, mert az egyre erősödő szegregáció és a tanárhiány miatt sok kisdiák az alapvető készségeket sem tudja elsajátítani. A felmérések siralmas képet festenek a magyar kis- és középiskolások…
A vállalati kultúrában leginkább ismert service design esettanulmány az a klasszikus példa, amit sokszor a jobs-to-be done framework bemutatásra szoktak használni. A design eszköztárban ez a gondolkodásmód segíti leginkább meghatározni a termék vagy szolgálatás értékét, ezért nem meglepő, hogy a nagyvállalatok előszeretettel alkalmazzák ezt a megközelítést az innovációs törekvéseikben. Clayton Christensen egy mindenki által jól…
A hazai nonprofitok alaposan lemaradtak a digitalizáció területén. A forráshiány mellett a vállalkozói attitűd hiánya is komoly problémát jelent; jó hír, hogy átgondolt tervezéssel, és néhány ingyenesen vagy jelentős kedvezménnyel elérhető szolgáltatás rendszerbe állításával ezek a folyamatos pénzszűkében lévő szervezetek is modernizálhatják a folyamataikat. A digitalizációval foglalkozó szakemberek szerint a modern informatikai megoldások adoptálása hatékonyan…
Mi kell ahhoz, hogy egy civil szervezet sikeresen és fenntarthatóan működő, nagy társadalmi hatást indukáló társadalmi vállalkozássá nője ki magát? A Budapest Bike Maffia alapítója szerint elsősorban progresszív, újító gondolkodásmód, tudatos szervezetfejlesztés és brandépítés, valamint olyan termékek és szolgáltatások, amelyek vonzók a potenciális támogatók és partnerek számára. A Budapest Bike Maffia (BBM) sok más sikeres…
“Ez az ESG és fenntarthatóság nem az ilyen belvárosi, unatkozó fiatalok hóbortja?” Ezt a kérdést soha nem fogom elfelejteni. Még 2016-ban kaptam, amikor egy tárgyaláson egy nagy bank egyik alapkezelőjének a munkatársaival beszélgettem az általunk fejlesztett digitális, társadalom- és környezettudatos megoldásról. Bár magam nem a Belvárosban nőttem fel, már a kérdés feltevésekor sem voltam igazán fiatal, unatkozni…
Tavaly decemberben szerezte meg a Danone öt regionális leányvállalata a B Corp minősítést. De mit jelent ez a világszerte több, mint 8.000 cég által elnyert minősítés a hétköznapokban? Mennyire könnyű, vagy nehéz megfelelni a B Corp elvárásainak? Miért fontos ez, és milyen területeken működnek jobban ezek a cégek? Ennek jártunk utána Várkonyi Beával készített interjúnk…
A Szülői Hang 2016-ban, a “kockásinges” tiltakozások idején alakult néhány lelkes, a közoktatásért és a tanárok és diákok helyzetének jobbításáért tenni akaró szülő kezdeményezéséből. Közösségi oldalaikon keresztül ma már közel 1,9 millió embert érnek el; mégis nehéz körülmények között, folyamatos forráshiánnyal küzdve kell dolgozniuk. A Szülői Hang Közösség 2016-ban, az oktatási rendszer kormányzati átszabása ellen tiltakozó…
A Futár.hu ügyvezetője egy olyan piaci szemléletmódban hisz, amely a társadalmi felelősségvállaláson keresztül fenntartható fejlődést biztosíthat a saját cége és a partnerei számára. A CSR több puszta jótékonykodásnál: a jobbító szándékú kezdeményezések felkarolása a szervezeti kultúrát és az ügyfél-elkötelezettséget is erősíthetik. Az egyedi logisztikai rendszerek építésével és üzemeltetésével foglalkozó Futár.hu 2006-os alapítása óta fontos szereplője…
A mesterséges intelligencia fejlesztésekkel kapcsolatos hírek egyre inkább a közbeszéd meghatározó témái közé kerülnek. Sokan tartanak ettől az új, a nagy IT-cégek kutatás-fejlesztési potenciálját mind jobban lekötő területtől, pedig az MI a jó eszköze is lehet – hatékonyan támogathatja például a fontos társadalmi és környezetei célokért küzdő nonprofit szervezetek munkáját. Cikksorozatunk első részében a technológia…