Újságírástól a fenntarthatósági szaktanácsadásig – interjú Lovas Gabival

Lovas Gabival, a Bloomberg korábbi budapesti tudósítójával annak az apropóján készítettünk interjút, hogy a biodiverzitással kapcsolatos vállalati jelentéstétel egyre aktuálisabbá válik Magyarországon is, és idén novemberben egy kifejezetten ezzel a témával foglalkozó, hiánypótló online képzés indul Gabi vezetésével.

Az újságírást igazából soha nem hagytad abba. Mi motivál, mit szeretsz ebben a szerepben, hogy segíti a szakértői munkádat?

Nagyon köszönöm ezt a kérdést. Valóban sokan azt hiszik, hogy még mindig újságíró vagyok — ez nem véletlen, hiszen sok éven át voltam tudósító több gazdasági hírügynökségnél —, de valójában már régóta nem dolgozom semmilyen médiában.

Ma már szabadúszó fenntarthatósági tanácsadóként dolgozom. Persze ebben a szerepben is sokat kell írni, a TNFD-nél például a természeti függőségekkel kapcsolatos esettanulmányokat írtam. Sok felkérést kapok webináriumi szerepléshez, ezekhez mindig írok scriptet, akár angolul, akár magyarul kell megtartanom őket. 

Inkább úgy mondanám, hogy az írást soha nem hagytam abba, csak ma már inkább hobbiként művelem. Írok egy blogot a LinkedInen a fenntarthatóságról, és éppen most indítom újra az utazási blogomat az Instagramon, amit a Covid miatt hagytam abba. 

Sok éven át budapesti tudósítóként írtál többek között a Bloomberg-nek a magyar gazdaságról, pénzügyi piacokról, politikáról, kórházak helyzetéről, stb. Mikor és miért váltottál?

A Bloombergnél akkor mondtam fel, amikor a családommal eldöntöttük, hogy Barcelonába költözünk. Ez pont a Covid előtt történt, így igazából nem volt más választásom, mint hogy szabadúszó legyek. Akkor még pénzügyi és befektetési területen maradtam, de már nem újságíróként, hanem különböző cégek számára írtam esettanulmányokat, szakmai anyagokat és üzleti elemzéseket.

Egy nap az egyik ügyfelem megkért, hogy az ESG-befektetésekről írjak néhány cikket. Bevallom, fogalmam sem volt arról, hogy ez tulajdonképpen micsoda. De hát ha az ügyfél ezt kéri, akkor ezt kell csinálni. Ahogy egyre jobban beleástam magam a témába, először borzasztóan elszégyelltem magam, hogy eddig miért is nem foglalkoztam a fenntarthatósággal a szakmai életemben. Persze magánemberként szétválogattam a szemetet, önkénteskedtem, és még strandot is takarítottam a Barcelonetán. De szakmailag egész életemben szinte csak befektetésekkel, tőzsdékkel, pénzügyi piacokkal foglalkoztam.

Az első sokk után, ahogy elkezdtem írni a cikkeket és megértettem, hogy mekkora a baj, úgy döntöttem, hogy innentől kizárólag a fenntarthatósággal szeretnék foglalkozni. Befejeztem a megkezdett ESG-cikkeket, aztán elköszöntem az összes korábbi ügyfelemtől.

Mivel nem sokat tudtam az ESG-ről, csak amit a cikkírás közben felszedtem, először elvégeztem a CFA ESG tanfolyamot a fenntartható befektetésekről. Később GRI-tanúsítvánnyal rendelkező fenntarthatósági szakember lettem.

Közben elkezdtem posztolgatni a LinkedInen, hogy egyrészt kiépítsem a kapcsolatrendszeremet ezen a területen, másrészt hogy munkát szerezzek. Lassan egyre több követőm lett, és elkezdtek jönni az ajánlatok is.

Budapest, Barcelona, München. Melyik költözés változtatott rajtad a legtöbbet?

Spanyolországot már viszonylag jól ismertem, mert az egyetemi évek alatt több nyarat is eltöltöttem Katalóniában babysitterként, illetve egy szemesztert a madridi Universidad Autónoma egyetemen Erasmus diákként. Így annak ellenére, hogy a költözésünk után nem sokkal jött a Covid, viszonylag könnyen sikerült beilleszkednünk. Az is rengeteget segített, hogy egy helyi női szervezetnél, a PWN Barcelonánál önkéntes pozíciót vállaltam, és a mentoring program social media menedzsere lettem.

Aztán családi okokból Münchenbe költöztünk. Ez már keményebb dió volt. Németország megtanított arra, milyen kívülállónak lenni. München kívülről ideálisnak tűnhet: gazdag, rendezett, biztonságos, zöld, hatékony. De attól még nekem nehéz volt. 

München volt az első nagy tapasztalatom arról, hogy a kulturális különbségek nem feltétlenül ott vannak, ahol várnád őket. Németország megtanított arra, hogy ne feltételezzem túl gyorsan, hogy értem a másikat. Lehet ugyanabban az EU-ban élni, ráadásul földrajzilag közel egymáshoz, hasonlóan képzett emberekkel dolgozni, és mégis teljesen mást érteni egy mondat, egy gesztus vagy egy visszajelzés alatt. Például eltartott egy ideig, mire megszoktam, hogy a németek nálam sokkal gyakrabban osztanak meg kéretlen véleményt vagy tanácsot — ma már inkább amolyan gondoskodásként értelmezem, nem kritikaként.

Amikor elvállaltad, hogy megírod a kaliforniai mandulaágazat esettanulmányát, jó eséllyel nem tudtál róla semmit. Hogy fog neki ilyenkor az ember?

Szerencsém volt, mert ennél a konkrét esettanulmánynál az első lépés az volt, hogy a TNFD-nél a főnököm, Tony Goldner, elhívott egy beszélgetésre az Almond Board of California (ABC) képviselőivel.

De általában minden esettanulmány írásakor egyszerre használok elsődleges és másodlagos forrásokat, azaz interjúkat és dokumentumelemzést.

Így az első ABC-s beszélgetés után felvettem a kapcsolatot számos más szervezet képviselőjével is, mint például a WWF-el és a mandula értéklánc egyes szereplőivel. Megkerestem helyi kereskedőket is, akik felvásárolják a termést közvetlenül a gazdáktól vagy termelői csoportokon keresztül, illetve az úgynevezett másodlagos feldolgozókat, mint például édesség- vagy alternatív tej- és italgyártó cégeket. És persze nem maradhatott el a desk research, az internetes cikkek és tanulmányok, statisztikák és piaci jelentések elemzése.

Egy walesi túrán arról írtál, hogy a hegyi juhok trágyája élteti a helyi madárvilágot. Van, hogy teljesen ki tudsz kapcsolni a szakmából? Ha igen, hogyan? Vagy nem is érdemes? 🙂

Nem igazán. Akárhová utazok, mindig beveszek a programba fenntarthatósági szempontból fontos vagy érdekes helyeket a férjem „legnagyobb örömére”. Amikor például Peruban jártunk, napokon át jártuk egy vezetővel a Manu Nemzeti Park esőerdejét, hogy felfedezzük növény- és állatvilágát. Ennek azért örült különösen, mert nem igazán szereti a kígyókat. Na, abból ott volt bőven.

Azért sem tudok teljesen kikapcsolódni utazás közben, mert nagyon szeretek írni. Amúgy soha nem azért megyek el valahova, hogy legyen róla egy LinkedIn- vagy Instagram-posztom, hanem kíváncsiságból. Meglátok valami érdekeset, elkezdek róla gondolkozni, és gyorsan leírom — ez segít feldolgozni az élményeket.

Melyik tévhit fáraszt a legjobban?

Az fáraszt a legjobban, hogy ha valaki sikeresnek vagy kompetensnek látszik, akkor biztosan pontosan tudja, mit csinál az életével. A LinkedInpéldául úgy tűnhet, hogy ,indenki tudja, merre tart, mindenki excited, mindenki új mérföldkövet ért el, vagy valamilyen menő pozícióba nevezték ki. Mintha mindenki a saját életének sajtóközleményét publikálná.

Ezért próbálok beszélni bizonytalanságról, furcsa helyzetekről, és arról is, amikor valami megijeszt vagy elgondolkodtat. Nem titkolom, hogy vannak ellentmondások az életemben. Szeretem a szakmámat, de néha elegem van belőle. Szeretek írni, de közben nehéz leállni. Sokat utazok, de közben keresem, hol van az otthonom. Szerintem az egyik legnagyobb tévhit, hogy egy ponton az embernek végleg ki kell találnia, ki ő.

Kiket olvasol vagy hallgatsz mostanában, akiktől tanulsz?

Erre a kérdésre őszintén szólva nem szakmai könyvvel válaszolnék. Napi szinten jógázom Travis Eliot oktatóprogramja segítségével — ez olyasmi, mint egy „moving meditation”, ő maga is végigbeszéli a gyakorlatot. Ez az, ami nap mint nap feltölt és elgondolkodtat. Szóval ha úgy tetszik, mostanában nem egy szerzőtől, hanem ettől a napi rutintól tanulok a legtöbbet.

Több tízezren követnek, mert érthetővé teszed a nehéz és bonyolult dolgokat. Mire figyelsz, mitől működik ez szerinted jól?

Talán azért, mert megvan a szakmai hátterem, de nem csak szakmai nyelven kommunikálok, hanem próbálok mindent közérthetően elmagyarázni. Nem egy steril vállalati vagy ESG-szakértői profilt építettem — néha megjelennek személyesebb, humoros vagy éppen utazós posztok is —, és talán az is segít, hogy nem veszem magam véresen komolyan.

Mi az, amiről a legszívesebben beszélnél, de nem kérdeztük meg?

Érdekes időszakban vagyok most. A gyerekeim már felnőttek, és hirtelen sokkal több hely és idő lett az életemben. Közben annyit változtattam szakmailag és annyi helyen éltem, hogy már nem tudom egyetlen mondatban megmondani, ki vagyok, vagy pontosan hol van az otthonom. Régen azt hittem, hogy az embernek egy ponton össze kell állnia. Most kezdem azt gondolni, hogy talán vannak olyan életszakaszok, amikor nem összeállni kell, hanem újra kitalálni magunkat.

A képzésre olyanok jönnek, akiknek döntéseket kell ebben a témában hozniuk, sokszor egyedül a cégen belül. Mit szeretnél, hogy magukkal vigyenek a képzésről, ami segít?

Ez egy globálisan is nagyon új terület, és szeretném, ha Magyarországon minél több cégvezető hallana arról, hogy a természettel kapcsolatos kockázatok és függőségek miért fontosak a businessük szempontjából. A képzés során rögtön kapnak is valamit a kezükbe: egy első, a saját cégükre szabott LEAP-assessment vázlatot, ami aztán mind a jelentéstételben, mind a stratégiai gondolkodásban tud nekik segíteni. És mivel a képzés alatt azonnal hasznosítható gyakorlati tippeket és tanácsokat kapnak, nem egy elvont elméleti bevezetőt visznek magukkal, hanem valami olyat, amivel másnap már el tudnak indulni.