Hamarosan egy webináriummal folytatjuk a tavaszi HVG Impact Talks konferencián elkezdett közös munkát a körforgásos gazdasági átállásról, ősszel pedig egy képzést is indítunk a témában, amelynek Sárosi Eszter lesz az egyik oktatója. Ehhez kapcsolódóan kérdeztük kicsit a szakmáról, de leginkább arról, mi vezette erre az útra, hogyan gondolkozik, miért szeret tanítani, és hogyan lett saját kézműves papírárú boltja minden más mellett.
A szakmai alapokat a szüleid hulladékkereskedő kisvállalkozásában szerezted meg. Mit tanultál ott, amit később sem jogszabályból, sem képzésen nem lehetett volna megtanulni?
Az anyagismeretet és azt, hogy miként működik ez az üzlet, semmilyen képzésen nem lehet megtanulni. Megtanultam, milyen hulladékfajták vannak, hogy néznek ki, miként lehet magasabb értéket előállítani. Válogattam papírt és segítettem a villanymotorok bontásában is.
Elképesztő, miket dobnak ki az emberek: a könyvtáram jelentős részét a papírhulladékból gyűjtöttem ki, egy időben foglalkoztunk is azzal, hogy kiválogattuk a jó állapotú könyveket és azokat a boltban meg lehetett venni 100 Ft-ért, Járt is hozzánk néhány antikváriumos rendszeresen. A legjelentősebb leletem egy családi emlékkönyv az 1820-as évekből, amibe mártogatós tollal írták a vendégek az üzeneteiket.
Közel tíz évig a hulladék iparág érdekképviseletét vezetted, szakmai egyeztetéseken vettél részt a jogszabályalkotókkal, jogalkalmazókkal. Mit lát az ember onnan, amit tanácsadóként már nem — és mit lát tanácsadóként, amit onnan nem lehetett?
Nagyon szerettem az érdekképviseleti munkát, mert változatos volt és sikeres voltam benne. Abból a székből az hulladékipar szinte teljes egészére kaptam rálátást, valamint betekintést nyertem az ágazatot érintő döntéshozatali és jogalkotási folyamatokba, aminek elég hatékony szereplője is voltam. Tanácsadóként dolgozni egy teljesen másik perspektívát jelent. Egyrészt átkerültem a hulladékkezelői oldalról a hulladéktermelőire, másrészt egyre inkább a fenntarthatósági tanácsadás felé tolódik a fókuszom, ahol óriási hasznát veszem a korábban megszerzett tapasztalataimnak. A versenyszférában – különösen egy tanácsadó – elsősorban jogalkalmazói, kötelezetti minőségben van jelen.
Húsz évet töltöttél a hulladékgazdálkodásban. Mikor fordult át a fejedben, hogy a körforgásosságra való átállás jóval több, mint a hulladékkezelés, és mi változott ettől a munkádban?
Hmm, jó kérdés. Ez inkább egy folyamat volt. A fenntarthatóság már a főiskolán is érdekelt, de 20 éve még sötétzöldnek számítottam azzal a szemlélettel, ami mára az egyik legnagyobb erősségem. Aztán ahogy elindultak azok a jogalkotási folyamatok, melynek eredményeképp ma már több jogszabály ró valamilyen fenntarthatósági kötelezettséget a vállalatokra, illetve én is olvastam, kutattam, illetve tanultam és fejlődtem az ügyfelekkel végzett munka révén, egy szép napon azon kaptam magam, hogy már megint “sötétzöld” vagyok, mert akárhol megfordulok, a hulladékkezelés helyett a megelőzés és a körforgásos gazdasági modellváltás mellett kampányolok. Nagyon erős rendszerszemléletem van, amibe jól illeszkedik a körforgásos gondolkodás, könnyen megértem, meglátom az összefüggéseket.
KAPCSOLÓDÓ ESEMÉNY
Körforgásban a jövő – hogyan indulhat el a céged a fenntartható átállás felé? Online LAB
A HSP Network 3. nyári webináriumán a körforgás témával foglalkozunk. A legtöbb cég a körforgásosságot az újrahasznosítással azonosítja — pedig a tízfokú 10R-skálán az újrahasznosítás a kilencedik. Az utolsó előtti. A körforgásosság pedig valójában a terméktervezésnél, a beszerzésnél és az anyaghasználatnál dől el. A körforgásosság nem önmagáért érdekes, a kevesebb anyaghasználat, olcsóbb alapanyagok költségcsökkentő lehet, az alternatív üzleti modellek plusz bevételi forrásokká, vagy direkt versenyelőnnyé válhatnak. A webinárium során az emelt szintű elméleti alapok után közösen fogunk dolgozni a saját céged átállásán. A webinárium végére a kezedben lesz egy akadálytérkép a saját elakadásaitokról, egy önértékelés arról, hol áll a céged a 10R-létrán és egy diagnózis egy saját termékedről vagy szolgáltatásodról: bemenet, folyamat, megelőzés, életciklus vége.
A legtöbb cég a körforgásosságot az újrahasznosítással azonosítja, pedig a 10R-skálán az újrahasznosítás a kilencedik fok. Közben a hazai élenjáró cégek háromnegyedének van körforgásos célja, de legfeljebb a felük méri is a teljesítményét. Mit látsz a gyakorlatban: hol áll meg a gondolkodás, és mi az első lépés, amit egy cég holnap meg tud tenni?
Ez egy óriási félreértés, ami nem csak a cégek, de a kormányzat szintjén sem világos még. Az EU-ban a hulladékok 40,8%-át hasznosítják, az anyagkörforgás mindössze 12,2%-os (ezt szeretné az 24 %-ra növelni 2030-ra). A körforgásos működés a tervezőasztalon kezdődik, ahol eldől az alapanyaghasználat, a terméktulajdonságok, mint pl javíthatóság, tartósság, hasznosíthatóság, a gyártási folyamatok. Ez az a pont, ahol a legnagyobb hatékonysággal lehet beavatkozni.
Azon nagyon elcsodálkoztam és komolyan kétlem, hogy a cégeknek ekkora arányban lennének ilyen célkitűzéseik. Ellentmond ennek az a tapasztalatom, hogy a jogszabályi követelményeknek való minimális megfelelés az általános ambíció (márpedig jogszabály nem ír elő körforgásosságot, hacsak a kötelező szelektív hulladékgyűjtést nem tekintjük annak – amit viszont még mindig sokan nem tudnak). Akárcsak az, hogy kevés, a körforgásos működés koncepcióját értő emberrel találkozom.
A munkád jó része arról szól, hogy amit hulladéknak hívnak, abból mégis alapanyag legyen. Mesélj egy esetről, ahol ez tényleg összejött — és egyről, ahol elakadt a folyamat
Számos olyan termék van, ami hulladék felhasználásával készül, pl karton, öblösüveg, műanyag padok és fekvőrendőr, fémek, hosszasan sorolhatnám. Ebben nincs semmi újdonság, az anyagok körforgásban tartása az emberiség hosszú történelmében magától értetődő volt. Az igazi kérdés az, hogy mikor és miért jött el az a fordulópont, amikor elkezdtünk szemetet termelni, ami a természetbe kerülve már nem bomlott le.
Egy alkalommal kiszámoltam, hogy kb 30.000 tonna hulladékot térítettem el eddig a lerakóról az ügyfeleimnél, amire nagyon büszke vagyok. Nagy kihívás volt kb 10 évvel ezelőtt szabázati fűrészpor és nyesedék hasznosítására megoldást találni. Ez például sokkal inkább egy olyan anyagáram, ami nagy odafigyelést igényelne, szemben a hagyományosan jól gyűjthető és hasznosítható hulladékáramokkal, mint pl a papír és a fémek. Lerakni nem lehet, mivel szerves anyag, de az energetikai hasznosítási lehetőségei is korlátozottak, mivel a bútorlapok ragasztót és műanyagot is tartalmaznak, és a költséghatékony gyűjtésének és szállításának megoldása is kihívás.
Egy ígéretes együttműködés azon akadt el, hogy a másodlagos alapanyag minősége ingadozó volt, illetve a nehézkes hatósági eljáráson. Borzasztó, hogy milyen körülményes adminisztrációval jár a hulladékok anyagkörforgásba való visszajuttatása. Vannak hatóságok, amelyek kategórikusan elzárkóznak a melléktermékké nyilvánítás lehetősége elől (ami több-kevésbé érthető, hiszen az erre vonatkozó jogszabályok megalkotása tekintetében a magyar kormányok 2012 óta mulasztásos jogsértésben vannak, de ezekben az esetekben a bürokráciát felülírhatta volna a környezetvédelmi érdek). Szerencsére egy hasonló esetben sikerült más jogszerű megoldást találni, de ez meg az én üzleti titkom, hogyan.
Szívesen mesélsz arról, hogyan próbálod a saját életedet fenntarthatóbbá tenni. Sokan feltételezik, hogy egy ilyen szakembernél otthon nulla hulladék van. Mi az, ami tényleg beépült nálad — és mi az, amit többszöri nekifutásra sem sikerült?
Nem szeretem a nulla hulladék célkitűzést, mert olyan magas szintre teszi a lécet, ami még az én kedvemet is elvenné, hogy hozzá fogjak. A világnak nem néhány tökéletesen fenntartható életmódot folytató emberre, hanem próbálkozó és hibázó milliókra van szüksége. Nálam alap a szelektív gyűjtés, ami a komposztálható hulladékokra is vonatkozik, bár nemrég költöztem és itt még nem sikerült kialakítanom utóbbinak a gyűjtési körülményeit. Állatkísérletmentes a háztartásom, ezt óriási munka volt elérni. Egyre többször vásárolok használtan és nincs is sok ruhám, amiben lehet, kerülöm a műszálat, és imádok kölcsönkérni meg kölcsönadni, lehetőleg közösségi alapon, a könyvtárhasználatra is rákaptam. Sosem teszem kis műanyagzacsikba a zöldséget, gyümölcsöt, járok csomagolásmentes boltba. Ha valami túl van csomagolva, hiába szeretném, nem veszem meg. Ha van időm, magamnak főzöm a mosószert, nem használok öblítőt.
Az élelmiszerhulladék csökkentése nagy mumusom, évek óta nem jutok egyről a kettőre. Elvétve szállok tömegközlekedésre. Egyrészt nincs hozzá türelmem, másrészt a Covid után leszoktam róla és most nagyon nehezen viselem, biciklizni meg nem szeretek. Még mindig azokkal a szörnyű poliuretán szivacsokkal takarítok.
Mondjuk azzal, hogy nemrég nyitottam egy kis papírboltot, teljesen annulláltam minden erőfeszítésemet, mert ez nem egy fenntartható területe a kereskedelemnek. Azt viszont élvezem, hogy azóta folyamatosan az jár a fejemben, hogyan tudnám úgy fejleszteni a kínálatot, hogy maximális összhangban álljon az elveimmel.
Egy konferencián azt mondtad, hogy az EPR és a koncesszió inkább adóügyi, mint fenntarthatósági kérdéssé vált, a Zöldgazdaság 2026-ba pedig „Jogalkotási viharok a fenntarthatóság berkeiben” címmel írtál. Hogyan tervezzen egy cég, amikor a szabályozás félévente irányt vált — mi az, ami akkor is megéri, ha holnap enyhítenek a kötelezettségen?
Ezt a véleményemet még mindig fenntartom, ez sokkal inkább üzlet, mint környezetvédelem, az EPR tipikusan egy csővégi eszköz, a koncesszió pedig a szubszidiaritás elve ellen szól, nem is működik jól.
Az állandó jogszabályváltozásra nem lehet felkészülni, a beruházások és fejlesztések melegágya a jogbiztonság és a tervezhetőség. Az innováció, a trendszetter vagy a gyors trendkövető stratégia mind olyan megoldások, amelyek csökkentik a vállalkozások sérülékenységét. És persze a flexibilitás. Mostanában egyre gyakrabban hallom a “jövőállóság” kifejezést. Sziklaszilárd meggyőződésem, hogy élen járni a fenntarthatóságban, azon belül is a körforgásos gazdasági átállásban egy olyan irány, ami még nagyobb bukkanók mellett is előnyt jelent.
Saját greenwashing-gyűjteményed van. Mi mostanában a kedvenc darabod, és hol húzódik a határ a lelkes túlzás és a megtévesztés között?
A legújabb kedvencem az Anglia észak-nyugati partjainal fekvő Rosefield kőolajmező egyik tulajdonosának a kommunikációja arról, hogyan járulnak hozzá az Egyesült Királyság CO2 csökkentési céljaihoz azáltal, hogy a célul kitűzött 300 millió hordó olaj kitermelési technológiáját elektromossá teszik.
https://www.bbc.com/news/articles/cm2gm8je1kgo
A greenwashing elkerülése egy jelentős szaktudást és jó jogérzéket igénylő kihívás, épp ezért izgalmas terület is számomra. Nincs helye a lelkes túlzásnak, a GVH útmutató és az európai bírósági gyakorlatok elég jó támpontokat adnak, a 2026. szeptember 27-től alkalmazandó EmpCo pedig egész pontos jogi kereteket szab annak, mit kell szem előtt tartani a fenntarthatósági teljesítményeikről kommunikálni kívánó vállalatoknak.
Sok éve tanítasz, annak idején viszont úgy kezdted, hogy nem voltak tankönyvek, ezért magad írtad meg az anyagot. Húsz év tapasztalattal is rendszeresen visszaülsz tanulni. Milyen diák vagy — és mit tanulsz a saját hallgatóidtól?
Tankönyvek még mindig nincsenek és egy ideje azon gondolkozom, hogy ezen jó lenne változtatni, már csak forrást kell hozzá találni.
Diákként szeretek aktívan bekapcsolódni az órákba és élvezem az olyan feladatokat, amelyek kutatással és önálló javaslatok, elképzelések kidolgozásával járnak. Magolni és írásban vizsgázni nem szeretek, sok órát ki szoktam hagyni, de ha ott vagyok, figyelemmel hallgatom az előadásokat. Imádom a beadandókat és a szóbeli vizsgát. 10 éve dédelgetem azt az álmot, hogy környezetgazdaságtant tanuljak és 2-3 éve már épp jelentkezni akartam a kiszemelt egyetemre, mikor jött a hír, hogy az ESG tanácsadóknak kötelezően el kell majd végezniük egy képzést. Ezt idén teljesítettem, és még gondolkozom, hogy belevágjak-e az oklevelet adó félévbe is. Most kis szünetet tartok, aztán újra nagy levegő és beadom a jelentkezést.
Ami az oktatói munkát illeti, a diákjaimtól mindig sokat tanulok, szakmai kérdésekben éppúgy, mint a világról, társadalomról. Szeretem, ha beszélgetünk az órákon, rengeteg értékes tapasztalatot és meglátást hoznak be a terembe, hiszen sokan már dolgoznak, szeretem megismerni és megérteni azt, ahogy ők látják a világot.
Tavaly decemberben elindítottál egy kézműves papíráru boltot. Mit ad ez Neked a tanácsadás mellett — és változtatott azon, ahogy a nagy cégeknek tanácsot adsz, most, hogy mikrovállalkozóként a saját bőrödön is érzed, mit jelent megfelelni?
Megtapasztalni a saját bőrömön, hogy milyen kihívásokat jelent az üzleti célokat a fenntarthatósági szempontokkal összehangolni, megvilágosodás erejű élményt adott. Azóta jobban értem a zöld átállás, az átmeneti intézkedések és roadmapek jelentőségét, megértőbbé formál ez az új kaland.
A boltnyitás ötlete egy nehéz pillanatban született: a biztos megélhetést nyújtó szerződésemet felbontotta az ügyfél, közben az EU behúzta a kéziféket a Stop the clock irányelvvel, aminek következtében a piac hirtelen 90%-ot zsugorodott – én pedig ott álltam egy albérletben, egyedülálló anyaként. Ekkoriban egy délutánon a lányom egyik nagyon klassz, megfizethető, de a nagykovácsi papírboltban nem kapható ceruzájával rajzolgatva viccesen azt mondtam, lehet, hogy inkább egy papírboltot kéne nyitnom, ahol csupa klassz, minőségi eszközt lehet kapni. Úgy befészkelte magát a fejembe az elképzelés, mintha mindig is ott lett volna. Épp eladó volt egy ház, amiben volt egy kis üzlethelyiség, és most otthonom is, papírboltom is van. Nagyon szeretem kiszolgálni a vevőket, elmagyarázni az eszközök használatát, azokat a fenntartható tulajdonságokat, amelyek miatt érdemes megvenni a terméket. Szóval a vér nem válik vízzé, a boltban is adok tanácsot. Ha pedig valaki kalligráfiát rendel, az dupla öröm, mert amellett, hogy a hobbimat gyakorolhatom, még fizetnek is érte. Ez mind feltölt, és mellette ugyanúgy tudom folytatni a tanácsadói és oktatói munkámat.
