Következő eseményünk nov 5. · Az EU Ökodesign rendelet (ESPR) következményei: kötelező szemléletváltás a textiliparban és kereskedelemben  Regisztrálok ↗

Nincs több kifogás: a természetet már egyetlen vállalat sem hagyhatja figyelmen kívül

4–5 perc
Lovas Gabriella

Hibrid képzésünk indul „Természeti kockázat és biodiverzitás-jelentéstétel” címmel

Sokáig kényelmes volt azt mondani, hogy a természet állapotát nem lehet mérni, nincs rá elfogadott módszer, és egyébként sem kérdezi senki. Ez 2026 őszére megváltozott. Egységes mérőszámok, kidolgozott módszer és nemzetközi szabvány is létezik, a befektetők, a bankok és a nagy vevők pedig egyre többször kérdeznek rá. Vendégszerzőnk, Lovas Gabriella elmagyarázza, hogy miért kell ma már minden cégnek értenie a természettel való kapcsolatát.

Először is a cégek, ha ismerik természettel kapcsolatos függőségeiket, hatásaikat, kockázataikat és lehetőségeiket, akkor magabiztosabban látják, hol és hogyan kell cselekedniük. A vállalatok gyakorlati üzletvezetési eszközként használhatják a folyamatot: a tudomány segítségével döntik el, mire összpontosítsanak, mit helyezzenek előtérbe, és hogyan lépjenek. Az üzleti haszon a jobb döntésekben és a célzottabban felhasznált erőforrásokban, a szervezeten belüli nagyobb felelősségvállalásban és a beszállítók erősebb bevonásában, a nagyobb hitelességben, hosszabb távon pedig az ellenálló-képességjavításában jelentkezik.

A természet már üzleti kockázat

„A természet a vállalati társadalmi felelősségvállalás kérdéséből jogszabályi megfelelési kérdés lett, majd kockázati és ellenálló-képességi kérdés”

– mondta októberben Tony Goldner, a természeti kockázatokkal foglalkozó nemzetközi munkacsoport, a TNFD vezetője. A Világgazdasági Fórum (WEF) számítása szerint a világ GDP-jének több mint fele közepesen vagy nagymértékben függ a természettől.

Magyarországon ezt 2026 nyarán a Paksi Atomerőmű tette kézzelfoghatóvá. A Duna rekordalacsony vízállása miatt négy blokkjából hármat le kellett állítani, mert a hűtővizet biztosító szivattyúk nem érték el a vizet, a negyedik blokk pedig napokig csak fél teljesítménnyel működött. Ugyanekkor Romániában a cernavodai atomerőmű egyik reaktora is leállt. Az ország legnagyobb áramtermelője tehát egy folyó vízszintjén múlt.

Egy cég függhet a víztől, a termékeny talajtól vagy a beporzó rovaroktól, és közben maga is hatással van a természetre. Azonban szerencsére nem csak kockázatok vannak, a természet megóvása lehetőséget is jelent, például új termékekben, takarékosabb vízhasználatban vagy kedvezőbb finanszírozásban. A cégeknek ezt a négy dolgot kell átlátniuk: mitől függenek, mire hatnak, mi fenyegeti őket, és mit nyerhetnek.

A Duna extrém alacsony vízállása Budapesten 2026-ban – Fotó: Kelly / Pexels

A természet állapota végre mérhető

A nagy nemzetközi természetvédelmi és üzleti szervezeteket tömörítő Nature Positive Initiative két év munka után több mint 600 mutatóból kiválasztott négyet. Ezek azt mérik, hogy nő vagy csökken-e a természetes élőhelyek területe, javul vagy romlik-e az állapotuk, mennyire veszélyeztetettek a környéken élő fajok, és hogyan alakul az állományuk.

A szervezet szakértője, Emma Marsden szerint nem kell tovább várni: „Ezek a mutatók már ma használhatók.” A mérést ma már szinte költségmentesen, nyilvános adatokból is el lehet kezdeni.

Van módszer, és ISO-szabvány lesz belőle

A TNFD LEAP nevű módszere lépésről lépésre vezeti végig a cégeket: hol érintkeznek a természettel, mitől függenek, milyen hatást gyakorolnak, és ebből milyen kockázatok és lehetőségek adódnak. A név a négy lépés angol kezdőbetűiből áll össze: lokalizálás, értékelés, mérés és felkészülés. Októberben megjelent a LEAP megújított, 2.0-s változata. Az igazán fontos hír azonban az, hogy a módszerből nemzetközi szabvány lesz.

„A LEAP fejlesztésének következő szakaszában azt szeretnénk egy ISO-szabványba beépíteni és egyszerűsíteni. Örömmel mondhatom, hogy ez a munka már elkezdődött”

– jelentette be Goldner, hozzátéve: „Ez lesz a LEAP végső intézményi otthona.”

Már van ISO-szabvány a biodiverzitásra

Az ISO nem most kezd a témával foglalkozni. 2025 októberében jelent meg az ISO 17298, az első nemzetközi szabvány arról, hogyan építsék be a szervezetek a biológiai sokféleséget a stratégiájukba és a mindennapi működésükbe. A szabvány segít felmérni a cég hatásait, rangsorolni a teendőket, mérhető célokat kitűzni, és mindezt összekapcsolni a környezetirányítási rendszerekkel, például az ISO 14001-gyel. A természet így a jelentésekből a vállalatirányításba kerül.

A kérdések akkor is jönnek, ha nincs jelentési kötelezettség

Az EU 2026 nyarán egyszerűsítette a fenntarthatósági jelentéstétel szabályait, és a biodiverzitásról szóló részben a LEAP módszer már csak hivatkozásként szerepel. Ez azonban nem jelent kisebb elvárást. A nemzetközi számviteli standardokat kiadó IFRS Alapítvány fenntarthatósági testülete a TNFD munkájára építve dolgozza ki saját természeti elvárásait. A legelterjedtebb nemzetközi jelentési szabványnak, a GRI-nek pedig 2026 óta külön biodiverzitási szabványa van érvényben.

A TNFD felmérése szerint

 a megkérdezett befektetők 93 százaléka tudományosan megalapozott természeti célokat vár a vállalatoktól. A nagy vevők a beszállítóiktól kérnek adatot, a bankok a hiteleik mögötti természeti kockázatokat vizsgálják.

Aki ma azt mondja, hogy a természet nem releváns a cége számára, annak ezt hiteles elemzéssel kell alátámasztania. Goldner szerint ehhez minden adott: „Az eszköztár lényegében teljes.”

Ami sokáig önkéntes vállalás volt, most már egyre inkább elvárás. Ezért az SB Academy november 9-én negyvenórás hibrid képzést indít arról, hogy a cégek hogyan mérhetik, közölhetik és kezelhetik természeti kockázataikat. TNFD, ESRS E4, GRI 101 és az EU-szabályozás — egy rendszerben. Jelentkezni még november 6-ig lehet a lenti linken.

KAPCSOLÓDÓ KÉPZÉS

Biodiverzitás jelentéskészítés – november 9-i indulás

Negyvenórás hibrid képzés arról, hogyan méred fel, hogyan közlöd és hogyan kezeled a céged természeti kockázatait. TNFD, ESRS E4, GRI 101 és az EU-szabályozás — egy rendszerben.


A szerzőről

Lovas Gabriella TNFD- és fenntarthatósági tanácsadóként és kommunikációs szakértőként dolgozik külföldi és magyar cégeknek egyaránt. Közgazdász végzettséggel és pénzügyi elemzői és újságírói múlttal — köztük a Bloombergnél szerzett tapasztalattal — kezdett el foglalkozni a fenntarthatósággal. Jelenleg Budapesten és Barcelonában él, és a magyar mellett angolul és spanyolul beszél. Szakmai hitelesítései között szerepel a GRI tanúsítvány és a CFA Institute Fenntartható Befektetési tanúsítványa — amelyek a fenntarthatósági jelentéstétel és a pénzügyi szemlélet összekapcsolásának fontosságát tükrözik. Ez a kettős megközelítés — a szabályozói és keretrendszer-ismeret a pénzügyi logikával ötvözve — határozza meg a gondolkodásmódját. Munkája három területen mozog: fenntarthatósági stratégia és tanácsadás, kommunikáció, valamint komplex szakmai anyagok írása és szerkesztése fenntarthatósági és pénzügyi területen.