A fenntarthatóságról szóló szakmai párbeszéd jellemzően makroszinten zajlik, szabályozási keretekről, vállalati stratégiákról, ESG-jelentésekről, energiaátmenetről és ellátási láncokról szól a diskurzus. Amiről ritkábban beszélünk, az a fenntarthatóság személyes szintje, ahol a rendszerszintű hatások és az egyéni döntések nap mint nap közvetlenül találkoznak: az étkezési szokásaink. Vendégszerzőnk, Papp Luca az élelmiszerfogyasztás sokrétű ökológiai hatását bemutatva világít rá, milyen apró döntések mentén csökkenthetjük az irodai ebédünk vagy akár egy vállalati rendezvény környezeti lábnyomát.
A táplálkozás nem pusztán életmódbeli kérdés, hanem egy olyan terület, amely egyszerre kapcsolódik többek között az üvegházhatású gázok kibocsátásához, a föld- és vízhasználathoz, valamint a biodiverzitáshoz is. Az, hogy mit és hogyan eszünk, közvetlen része az élelmiszerrendszer működésének és környezeti hatásának, mégis ritkán jelenik meg szakmai kontextusban. Pedig az élelmiszerfogyasztási gyakorlataink jelenthetik talán az egyik legkézzelfoghatóbb fenntarthatósági kérdést.
What are the environmental impacts of food and agriculture? | Our World in Data
Forrás: Poore, J., & Nemecek, T. (2018)
Tudás vs. gyakorlat: a mindennapi döntések valósága
A fenntarthatósági szakemberek többsége alapvetően tisztában van a fenti összefüggésekkel. A probléma tehát nem elsősorban a tudás hiánya, hanem az, hogy ez a tudás mennyire épül be a mindennapi rutinokba. Az étkezéssel kapcsolatos döntéseink többsége ugyanis nem tudatos mérlegelés eredménye, hanem gyors, automatizált reakció. Az, hogy mit eszünk ebédre az irodában, gyakran a kínálat, az időnyomás vagy egyszerűen a megszokás alapján dől el. Hasonló a helyzet konferenciákon és intézményi rendezvényeken: bár ma már sok helyen megjelennek fenntarthatóbb opciók, ezek sokszor továbbra is inkább kiegészítő alternatívák, nem pedig maga az alapértelmezett menü.
Fontos azonban felismerni, hogy a tudás és a gyakorlat közötti rés nem feltétlenül az egyéni következetlenségünk eredménye. A legtöbb ember – beleértve a fenntarthatósági szakértőket is – korlátozott idővel, figyelemmel és mentális kapacitással működik. A mindennapokban sokszor egyszerűen nem reális, hogy még egy szempontot felvegyünk arra a listára, amely alapján eldöntjük az aktuális tányérunk tartalmát.
Egyszerűsített narratívák egy komplex rendszerről
További szempontként merül fel, hogy a fenntartható táplálkozásról szóló diskurzus gyakran leegyszerűsítő keretek között mozog. A kérdés sokszor kizárólag a húsevő és a növényi étrend közötti különbségre redukálódik. Miközben ez valóban fontos dimenzió, könnyen háttérbe szorít más tényezőket: a szezonalitást, a termelési módot, a feldolgozottság mértékét vagy az ellátási lánc hosszát.
A leegyszerűsítés kommunikációs szempontból teljesen érthető, mivel így az üzenet könnyebben megfogalmazható, a valóság azonban ennél jóval komplexebb. A fenntartható táplálkozás nem egyetlen ideológiai választásból áll a vegán és nem vegán étrend között, hanem sok apró, kontextusfüggő döntésből. Egy importált, erősen feldolgozott „superfood” környezeti hatása például bizonyos esetekben kedvezőtlenebb lehet, mint egy helyben termelt, egyszerű alapanyagból készült húsos ételé. Bár a rövidebb ellátási láncok sem mindig jelentik automatikusan a legkisebb környezeti hatást, de jellemzően nagyobb átláthatóságot és egyszerűbb döntési helyzetet teremtenek a fogyasztó számára.
Forrás: Joseph Poore and Thomas Nemecek (2018)
Hasznos iránytű: helyi és szezonális választások, kevesebb pazarlás
Általános állításként elmondható, hogy az állati eredetű élelmiszerek karbonlábnyoma valóban magasabb, mint a növényi élelmiszereké. A karbonlábnyom azonban nem azonos az élelmiszer-előállítás teljes környezeti és társadalmi hatásával.
A szállítás a karbonlábnyomnak ugyan általában csak az 5-10 százalékát teszi ki, mégis jó gyakorlati irány lehet, ha több helyi és szezonális élelmiszert fogyasztunk. A helyi és szezonális termékek esetében általában rövidebb az ellátási lánc, kevesebb idő telik el a betakarítás és a fogyasztás között. Mivel előállításuk jobban illeszkedik a helyi időjáráshoz és talajhoz, gyakran kevesebb műtrágya és vegyszer szükséges, az élelmiszerek frissebbek, ízletesebbek és tápanyagban gazdagabbak. A logisztika lábnyoma is kisebb, kevesebb a hűtés és a tárolás, kevesebb az energiaigény ezeknél a fázisoknál. Ami talán még fontosabb, hogy a helyi és szezonális termékek egyszerűsítik a döntéshozatalt. Ha tudatosan keressük őket, az egy olyan keretet ad a választásainknak, amely sokkal közelebb áll a mindennapi valósághoz, mintha radikálisan megváltoztatnánk az étkezési szokásainkat. Ha például elsőként mindig a szezonális kínálatból választunk, nem kell minden vásárláskor a termékek teljes környezeti lábnyomát mérlegelni, például nyár közepén Magyarországon szinte magától értetődő választás a paradicsom, a zöldbab vagy az uborka.
Ezt tovább könnyíthetik a zöldségközösségek, ahol a fogyasztók közvetlenül egy helyi termelőtől kapnak heti szezonális válogatást. Így a fogyasztók közelebb kerülnek a termeléshez és a szezonalitás természetes ritmusához, megfigyelhetővé válik, hogy a szupermarketek egész évben hasonló polcaival ellentétben a valóságban minden alkalommal más kerül az aktuális heti kosárba. Ha a zöldségközösség nem opció, már olyan egyszerű lépések is hasznosak lehetnek, mint például az olyan üzletek előnyben részesítése, amelyek feltüntetik a termékek származási helyét.
Tökéletesség helyett kisebb tudatos döntések
Kevésbé látványos, mégis jelentős kérdés az élelmiszer-pazarlás kérdése. A fenntartható étkezésről szóló gondolkodás gyakran csak arról szól, hogy mit választunk, miközben legalább ennyire fontos az is, hogy ebből mennyi végzi hulladékként. A kidobott élelmiszer teljes környezeti terhe ugyanis tulajdonképpen feleslegesen keletkezett.
Már olyan egyszerű lépések is sokat számítanak, mint a heti menü megtervezése, a bevásárlólista használata, a maradékok tudatos felhasználása vagy a megfelelő adagok rendelése és tálalása. A gyakorlatban nem a teljes tökéletességre való törekvés a legfontosabb cél, hanem a tudatosabb döntések. Irodai környezetben fontos, hogy a húsmentes, illetve a teljesen növényi alapú ételek természetes választássá váljanak. Érdemes felülvizsgálni az irodai kantin kínálatát, valamint azokat a vállalati gyakorlatokat és infrastruktúrákat, amelyek fenntarthatóbb alternatívákkal válthatók ki.
Infographic: The Scale of Food Waste in Europe | Statista
Az ételmentés rendezvényi szinten is fontos döntés
Hasonlóan fontos kérdés a rendezvényekkel kapcsolatos rutinok újragondolása. Sok workshopon vagy konferencián rendszeresen keletkezik jelentős mennyiségű ételmaradék, amely szinte automatikusan hulladékká válik. Ezt részben megelőzhetik a tudatosabb tervezési megoldások, például a pontosabb létszám- és adagbecslés, vagy a rugalmas cateringkínálat. Emellett egyre több rendezvényen jelennek meg olyan együttműködések is, amelyek lehetővé teszik a megmaradt, de még fogyasztható ételek társadalmi újrahasznosítását. Ahol például az élelmiszer-biztonsági feltételek ezt lehetővé teszik, a megmaradt ételek adományozása is egyre inkább megjelenik: erre jó hazai példa a Magyar Élelmiszerbank Egyesület ételmentési programja, vagy a Budapest Bike Maffia kezdeményezései, a Munch alkalmazás vagy egyes élelmiszerláncok ételmentési csomagjai.
A fenntarthatóbb működéshez nem feltétlenül szükséges azonnal egy tökéletes ESG keretrendszer felállítása, gyakran elegendő néhány kisebb operatív döntés, hogy a rutinszerű működés elmozduljon tudatosabb irányba.
A szerzőről:
Papp Luca környezetmérnök és táplálkozási tanácsadó, aki több éve foglalkozik klímaváltozással és fenntarthatósági kérdésekkel. Korábban a WWF Magyarország projektmenedzsere volt, jelenleg pedig egy multinacionális vállalat fenntarthatósági csapatában szenior tanácsadóként dolgozik. Saját vállalkozásában a zöldebb táplálkozás és az élelmiszerrendszerek környezeti hatásainak összefüggéseivel foglalkozik.
