Interjú Hőgyész Annával
A Nestlé büki állateledel gyárában évente több mint 340 000 tonna készterméket gyártanak, melyhez a felhasznált gabona nyersanyag 100 százaléka magyar gazdálkodóktól érkezik. Ezért náluk a talaj állapota abszolút ellátásilánc-kockázat. A szélsőséges időjárási viszonyok és a talaj túlterheltsége akár az ellátásbiztonságra is hatással lehet, így a Nestlé néhány évvel ezelőtt fenntarthatóbb mezőgazdasági eljárások után nézett.
Hőgyész Anna, a Nestlé Hungária Kft. fenntarthatósági menedzsere négy éve dolgozik azon a programon, amely nyugat-dunántúli gazdákat segít a talajmegújító gazdálkodásra való átállásban: 2022-ben három gazdasággal és mintegy kétezer hektárral indultak, 2025 végére a vállalat 25 gazdával működik együtt 13 ezer hektár fölötti területen. Idén januárban 15 fiatal gazda végezte el a Nestlé és a Sustainable Business Academy közös online képzését a talajmegújító gazdálkodásról — ez a program folytatódik 2027 januárjában, szélesebb célcsoporttal.
A szeptember 23-i „Talajélet és komposztálás” webináriumunk előtt Annát arról kérdeztük, mi hangzik el egy gazdával folytatott első beszélgetésen, mit tud ma a talajról, amit négy éve nem tudott, és hogyan lett kommunikációs vezetőből fenntarthatósági szakember.
Eredetileg kommunikációs vezetőként dolgoztál a Nestlénél, majd 2020-ban fenntarthatósági vezető lettél. Ez egy előre eltervezett váltás volt, vagy csak a körülmények összejátszása hozott ebbe a pozícióba?
Egyáltalán nem terveztem ezt a váltást előre. A szülési szabadság után érkeztem erre a területre, ami egybeesett a saját, anyaként nagyobb hangsúlyt élvező érdeklődési körömmel és a Nestlé szándékaival is. Bár a vállalatnál az úgy nevezett Közös Értékteremtés évtizedek óta stratégiai szinten beágyazott az üzletmenetbe, 2020 környékén már egyértelmű volt, hogy külön fenntarthatósági funkcióban is gondolkoznak, mely a Nestlé fenntarthatósági céljainak elérését biztosítja. Ekkor publikálta a cég a Nettó 0 kibocsátási tervét is, mely az üzleti stratégiával összehangolva indokolta, hogy ez a terület egyre nagyobb hangsúlyt kap nem csak a környezet és a bolygó, hanem a vállalat jövőjét biztosítandó is.
Négy éve tart a talajmegújító gazdálkodási program – mi volt az a momentum, ami elindította a gondolkodást egy ilyen programról és hogyan sikerült be is indítani?
A Nestlénél évtizedek óta futnak olyan programok, melyek a kulcsfontosságú alapanyagok, például kakaó és kávé, hosszú távú megtermelését támogatja – hiszen ezek és az ezekhez kapcsolódó ellátási láncok társadalmi és környezeti kitettsége az üzletmenet kitettségét is jelenti. A klímaváltozás hatásainak felerősődésével pedig egyre több alapanyaghoz kapcsolódó ellátási lánc válik sérülékennyé. Magyarországról nagy mennyiségű hazai gabona – búza, kukorica – kerül a Nestlé gyáraiba, elsősorban a büki Purina állateledel gyárba. Sajnos mivel az elmúlt években érezhetővé váltak itthon is az éghajlaváltozás következményei, indokolt volt, hogy a hazai gazdálkodókkal együttműködve itthon is elindulhasson egy olyan program, ami a gazdaságok és az ellátásunk ellenállóképességét, biztonságának elősegítését célozza. Ezért döntött úgy az állateledel üzletágunk, hogy az Egyesült Királyságban már sikerrel működő Landscape Enterprise Networks (LENs) programot elindítja Magyarországon is.
Elképzelem az első beszélgetést egy gazdával, aki évtizedek óta ugyanúgy műveli a földjét. Mi hangzik el ilyenkor — és mi lehet az a mondat, ami átbillenti?
A gazdákat a saját tapasztalataik és eredményeik győzik meg, más nem nagyon: a biztos terméshozam, a minimalizált rizikó, és ez érthető is. Amikor elkezdtük a programot, többekkel találkoztunk, akik már évek óta saját meggyőződésük miatt feladták a szántást és esetleg el is kezdték a regeneratív átállást valamilyen szinten. És természetesen olyanok is voltak, akiket meg kellett győzni. Fontos tudni, hogy soha nem a teljes gazdaság területén, hanem csak egy-egy területen kezdik el az átállást és ez fokozatosan történik, egymásra épülő intézkedésekkel, hogy a kockázatokat minimalizáljuk és az áttérés sikerét a lehető legnagyobb mértékben biztosítsuk. Ugyanakkor idehaza azt tapasztaljuk, hogy a regeneratív gazdálkodás fogadtatása meglehetősen polarizált: az egyik oldalon vannak azok, akiket meggyőztek a saját tapasztalataik, hosszú távon gondolkodnak és látják, hogy a jelenlegi klimatikus kihívásokra ez hogyan jelenthet megoldást. Ugyanakkor ott vannak azok is, akik nehezen adják fel a bevett gyakorlatokat és csak akkor hajlandóak a regeneratív megoldásokat átvenni, ha ezért kapnak kompenzációt. Mint minden változás kezelése, ez is egy folyamat, nem várható el, hogy egyik napról a másikra meggyőzzünk valakit.
Honnan tudjátok, hogy tényleg javul a talaj minősége? Ki mér, mit mér — és mennyi idő alatt látszik meg egyáltalán egy táblán a változás?
A regeneratív gazdálkodás 3 alappillére a talajminőség javítása, a hatékonyabb vízmegtartás illetve -elvezetés, és a növekvő biodiverzitás. A talaj mindennek az alapja, a kevesebb, vagy teljesen elhagyott művelésnek köszönhetően, az állandó talajtakarásnak és további beavatkozásoknak (vetésforgó, input-anyag optimalizálás, szervestrágya és komposztálás) javulnak a kémiai, fizikai és biológiai mutatói is. Azaz a talajszerkezet alkalmassá válik arra, hogy a növény több tápanyagot és vizet vegyen fel, nő a szervesanyag tartalom, javul a vízháztartás. A programban a talajban megkötött szén, széndioxid mennyiségét évente mérjük, ennek mértéke a talajjavulás mértékével együtt nő. Emellett a fenti tulajdonságok egy része egy-egy gyorsteszttel, analízissel, szelvényezéssel könnyen kimutatható.
De akár úgy is, hogy egy gyors lapát-tesztet csinálunk és megszámoljuk a gilisztákat, ami egyértelmű jelzés a talajélet javulását tekintve. Természetesen az eredmények láthatósága függ az adott talajtól, a gazdaság adottságaitól és a végrehajtott intézkedésektől, de általánosságban azt szoktuk mondani, hogy egy teljes regeneratív átállás 3-5 évet vesz igénybe.
Kommunikációs szakemberként kerültél a szakmába, ma pedig egy agronómiai programot viszel anélkül, hogy agrármérnök lennél. Kellett ezt valaha megvédened — és magadban hogyan tetted rendbe?
Az én feladatom, hogy a Nestlé a hazai piacra kitűzött regeneratív gazdálkodási céljainak megvalósulását elősegítsem, nem is szeretnék gazdálkodási tanácsokat adni, mert nem lenne hiteles. Ehhez megvannak a technikai szakértőink és agronómusaink. A program sikeréért és a hosszú távú tervezésért felelek, a projekt operatív működéséért a Preferred by Nature tanácsadó cég csapata felel, a LENs pedig a 3Keel cég gondozásában valósul meg.
Írtad egyszer, hogy egyre elkeseredettebben olvasod a hazai aszályhíreket, és hogy legalább az a vigaszod megvan, hogy ezen a programon dolgozhatsz. Ez tényleg elég vigasznak?
Egyre kevésbé elég. Az elkeseredésem továbbra is megvan, annak valóban örülök, hogy egy olyan területen dolgozom, ami ténylegesen tesz azért, hogy legyenek eszközeink megküzdeni az egyre jobban érezhető környezeti változásokkal, kihívásokkal. Sajnos a mi programunkra is igaz, hogy nem kellően gyors és hatékony az átállás üteme, ennek elsősorban a hazai szemlélet szerintem még az oka. Érthető, hogy történelmi aszály idején újabb rizikókat nem feltétlen szeretnének a gazdálkodók vállalni, de ez az idő múltával egyre nehezebb lesz. Ugyanakkor azt látom, hogy a téma egyre többet és egyre sürgetőbben bukkan fel, egyre több kereskedő és beszállító indít saját regeneratív programot, és országszerte nagyobb a figyelem és az érdeklődés a téma iránt, ami biztató. Az biztos, hogy tartós változás előidézéséhez több szereplőre és összehangolt erőfeszítésekre van szükség, mind vállalati, mind civil, mind kormányzati szinten, de ezekkel kapcsolatban optimista vagyok jelenleg.
Többször hangsúlyoztad, hogy a LENs-nek nem a szénmegkötés az elsődleges célja. Miért fontos neked ez a megkülönböztetés — mi a baj a karbonkredit-alapú programokkal?
Semmi baj nincs a karbon-kredit alapú programokkal, amennyiben ezek hitelesek, átláthatóak és valódi, mérhető hatáson alapulnak. A LENs programban a saját ellátási láncunkon belül kell elérnünk kibocsátás-csökkentést és megkötést, olyat, amely egyértelműen bizonyos gyakorlataink, illetve a beszállítóink gyakorlatainak változásához köthetőek és mérhetőek. Ez tehát egy úgynevezett ‘insetting’ program, nem karbon-kreditek vásárlásán alapszik. A programban nem kerül a karbon kereskedelmi forgalomba, hanem a szerződés értelmében fizetünk a gazdálkodónak ezért. Ugyanakkor a karbon-kredit használat, ha kellően átlátható és hitelesített, segíthet előmozdítani más regeneratív programok elterjedését és a gazdálkodónak is alternatív jövedelmet jelenthet.
Januárban 15 fiatal gazda végezte el a veletek közös Sustainable Business Academy (SBA) képzést. A visszajelzések alapján mi működött jól a képzésen, is mit csinálnál másképp? Ennek a képzésnek nem csak gazdák a célcsoportja: beszerzők, fenntarthatósági vezetők, jelentéskészítők is ülnek majd benne. Miért kell ma a talajhoz értenie annak, aki soha nem fog traktorra ülni?
2027 januárjában indítjuk a képzés második ütemét, és a visszajelzésekre építve több elmélyítő anyag lesz, illetve lehetőség az oktatókkal történő egyeztetésre. Nagyon büszke vagyok arra, hogy nagy tudású, kiváló szakembereket sikerült megnyerni az ügynek, akik ráadásul elhivatottak a változás előidézése iránt. Amit még szeretnénk, hogy több olyan gyakorlati alapú résszel is kiegészítsük a tananyagot, amivel a gazdálkodóknak segíthetünk egy fenntarthatóbb üzletmenet kialakításában, például költségek, vagy beszállítói elvárások tekintetében. Szerintem mostanra elengedhetetlen, hogy egy szélesebb közönség megértse az agrárium és az élelmiszeripar kihívásait, és idesorolom a fogyasztókat is. A teljes értékláncban akkor tudunk felelős döntéseket hozni, ha értjük, hogy mi annak a feltétele, hogy élelmiszer kerül az asztalunkra, miért fizetünk, milyen kihívásokkal szembesülnek az alapanyag megtermelésekor és hol kezdődik az élelmiszer „élete, életútja” – ez pedig egyértelműen a talajjal indul.
