Meghallgatják az érintetteket? Szakmai dilemmák a TISFD készülő társadalmi keretrendszere körül

6–9 perc
Lévai Gábor

A klíma és a természet után az emberek kerülnek a vállalati jelentéstétel középpontjába: a Taskforce on Inequality and Social-related Financial Disclosures (TISFD) májusban publikálta keretrendszerének első, béta verzióját, amelynek nyilvános konzultációja július végén zárult le. A hatásmérési szakma nemzetközi ernyőszervezete, a Social Value International hét országos hálózata által is jegyzett válaszban üdvözölte a kezdeményezést — és éles kérdéseket is feltett. A legfontosabb ezek közül: megfelelhet-e egy vállalat egy társadalmi keretrendszernek úgy, hogy közben egyetlen érintettet sem hallgat meg?

A fenntarthatósági jelentéstétel két nagy építőköve, a klímakockázatokra fókuszáló TCFD és a természeti tőkével foglalkozó TNFD mellől mindeddig hiányzott a harmadik pillér: az embereké. Ezt a hiányt hivatott betölteni a TISFD, amely 2024 szeptemberében indult több mint száz szervezet — köztük az OECD, az ILO, az UNDP és az Oxfam — támogatásával, és amelynek kiindulópontja, hogy az egyenlőtlenség és a tágabb társadalmi problémák rendszerszintű pénzügyi kockázatot jelentenek: a humán tőkébe való alulberuházás visszafogja a termelékenységet, a gyengülő vásárlóerő a keresletet fékezi, a háztartások pénzügyi sérülékenysége pedig a pénzügyi stabilitást áshatja alá.

Mit tartalmaz a béta keretrendszer?

A májusban közzétett 0.1-es verzió a fogalmi alapokat, az általános követelményeket és a közzétételi ajánlások első vázlatát tartalmazza. A cél, hogy a vállalatok és pénzügyi intézmények strukturáltan azonosítsák és jelentsék az emberekkel kapcsolatos hatásaikat, függőségeiket, kockázataikat és lehetőségeiket. A keretrendszer egyelőre önkéntes, de deklaráltan jövőbeli közzétételi szabvánnyá kíván válni, és kifejezetten a már létező szabványokra — az ISSB standardjaira, a GRI-re és az európai ESRS-re — épít. Szerkezetében a TCFD-ből és TNFD-ből ismert négypilléres felépítést követi, és rugalmasan kezeli a lényegesség kérdését is: a CSRD-s kettős lényegesség, a GRI hatás-alapú és az ISSB pénzügyi lényegesség-felfogása egyaránt alkalmazható vele.

A július 31-én lezárult konzultációt a menetrend szerint pilotidőszak követi — a tesztelésben részt vevő vállalatok köréről a Taskforce az év későbbi részében ad tájékoztatást —, a végleges tervezet 90 napos egyeztetése 2027 közepén indul, a végleges keretrendszer pedig 2027 végén jelenhet meg.

Szakmai egyetértés és vitatott kérdések

A konzultációba a hatásmérés nemzetközi ernyőszervezete, a Social Value International (SVI) is bekapcsolódott. Válasza a globális hálózat gyakorlati szakembereinek bevonásával, nyílt közösségi egyeztetés során formálódott — a véleményezésben az SVI magyar tagszervezeteként a Scale Impact is részt vett —, a nyilvánosan elérhető beadványt pedig hét országos hálózat jegyzi Ausztráliától Kanadán át Nyugat-Afrikáig.

A válasz két ponton kifejezetten elismerő. A keretrendszer az emberekre gyakorolt hatások és a tőlük való függőségek felméréséből indul ki, és ebből vezeti le az üzleti kockázatokat — ez teljes mértékben illeszkedik a hatásmérési logikához. Emellett kimondja azt is, hogy az emberekre gyakorolt hatások halmozódva olyan rendszerszintű kockázatokká válnak, amelyeket a diverzifikált befektetők sem tudnak kikerülni — vagyis az embereknek okozott kár akkor is döntésreleváns információ, ha valaki kizárólag pénzügyi szemüvegen át néz a jelentésekre. Ez az érvelés áthidalja a hatásmérési és a befektetői gondolkodást, és az SVI kifejezetten kéri a megerősítését.

A kritikus pontok azonban legalább ilyen tanulságosak, mert a fenntarthatósági jelentéstétel legmélyebb dilemmáit érintik.

Kötelező-e megkérdezni azokat, akikről a jelentés szól? A tervezet jelenlegi szövege szerint az érintettek bevonása a lényegességi elemzésbe csupán lehetőség, és minőségi mércét sem állít hozzá. Egy pénzügyi lényegességet alkalmazó vállalat így elvileg teljes mértékben megfelelhet a keretrendszernek anélkül, hogy egyetlen olyan emberrel beszélt volna, aki a működésének hatásait a bőrén érzi. A kiindulópont ráadásul lesújtó: a World Benchmarking Alliance felmérése szerint a vizsgált nagyvállalatoknak ma mindössze 13 százaléka vonja be az érintetteket az emberi jogi kockázatok azonosításába, és csupán 4 százalékuk enged nekik beleszólást abba, hogyan reagáljanak a feltárt problémákra. Az SVI ezért azt javasolja, hogy az érintettek nézőpontja kötelező bemenet legyen a lényegesség megállapításához, a vállalatok tegyék közzé az érintetti térképezésük folyamatát is — kit vettek számításba, kit vontak be és kit hagytak ki, milyen indokkal —, az érintettek pedig jelenjenek meg a közzétett információk felhasználói között is, hiszen a mérés attól válik elszámoltathatósággá, hogy az eredmények visszajutnak azokhoz, akikről szólnak.

Mitől „jelentős” egy hatás — és mit mérjünk egyáltalán? A tervezet kéri a vállalatoktól, hogy írják le, hogyan ítélik meg hatásaik jelentőségét — magára a jelentőségre azonban sem definíciót, sem módszert nem ad. Pedig erre kipróbált megközelítések léteznek: a hatásmérési sztenderdekben a jelentőséget a kimenetekben bekövetkező változás mélysége, kiterjedtsége, értéke és oksági kapcsolata határozza meg, küszöbértékekkel — hasonló logikát alkalmaznak az UNDP SDG Impact Standardjai és a készülő ISO 53001 szabvány is. A mérőszámok kérdése ehhez szorosan kapcsolódik: az SVI szerint a metrikáknak az érintettek életében bekövetkező tényleges változásokat kell megragadniuk. Az, hogy egy szervezet hány képzést tartott, vagy hány panaszcsatornát működtet, önmagában semmit sem mond arról, kinek és mennyit változott az élete — egy egyenlőtlenségekről szóló keretrendszer pedig éppen azt a vakfoltot termelné újra, amelynek felszámolására létrejött, ha megelégedne az ilyen kimutatásokkal.

Hol van a jóvátétel? Az ENSZ üzleti és emberi jogi irányelveinek harmadik pillére a jogorvoslathoz való hozzáférés. A tervezetben a jóvátétel jelenleg csak közvetve, a panaszcsatornákról szóló közzétételeken keresztül jelenik meg — arról viszont nem kér számot, hogy a károsultak ténylegesen kaptak-e jóvátételt, és az az ő szempontjukból működött-e.

A válasz végül egy előre tekintő dilemmát is megfogalmaz. A TCFD ajánlásait mára beolvasztotta az IFRS S2 szabvány, a TNFD pedig az IFRS S1-hez kapcsolódó gyakorlati útmutatóvá pozicionálódott át — vagyis az önkéntes keretrendszerek jellemzően a befektetői fókuszú szabványrendszerben végzik. Az SVI szerint a TISFD-re hasonló erők hatnak majd, ezért már most érdemes rögzíteni az érintetti bevonás minimális sztenderdjét: a tapasztalat szerint ez az az elem, amely opcionálisan hagyva a legkönnyebben hígul fel a szabvánnyá válás során.

KAPCSOLÓDÓ

Fenntarthatósági menedzserképzés jubileumi, X. évfolyama – szeptember 21-i indulás

A 9 hónapos hibrid képzés során 6 modulban, 30 tantárgyon keresztül 25 gyakorló szakember segítségével járjuk körbe a fenntarthatóság és ESG releváns területeit a jogi szabályozástól a vállalati működés egyes területein keresztül a fenntarthatósági kommunikáció és finanszírozás témáján út a változásvezetésig, és fenntarthatósági projektek levezetéséig.

Magyar tükör: a hiányzó „S” pillér

A TISFD körüli vita magyar szemmel is ismerős terepre vezet. A hazai ESG-szabályozás — miközben a környezeti pillér köré egyre részletesebb elvárásrendszer épül — a társadalmi dimenziót jóval kevésbé dolgozza ki: az „S” témakörei jellemzően formális megfelelési kérdésként jelennek meg, mérhető elvárások és módszertani kapaszkodók nélkül. A talán egyetlen kivétel is uniós irányból érkezik: az EU bértranszparencia-irányelvét 2026 júniusáig kellett átültetni a magyar jogba, és 2027-től a 100 főnél nagyobb munkáltatóknak jelenteniük is kell a bérkülönbségeikről. A nemek közötti bérszakadék — amely a TISFD fogalomrendszerében a horizontális és a vertikális egyenlőtlenség metszéspontja — így az „S” pillér első olyan területévé válik itthon, ahol a társadalmi hatás számszerűen mérhető és kötelezően közzéteendő lesz.

Esemény • szeptember 10., 8:30–11:00

Bérszakadék és érdekérvényesítés — szakmai reggeli szeptemberben

Mi határozza meg, hogy ugyanazért a munkáért ki mennyit mer kérni? A Scale Impact és a WeAreOpen közös szakmai reggelijén kutatói adatok (Boza István, HUN-REN KRTK), vállalati audittapasztalatok (Várady Nóra, WeAreOpen) és egy interaktív workshop segítségével járjuk körül a bérszakadék okait és a bértranszparencia gyakorlatát.

A Scale Impact „Szolgáltató állam” white papere több ponton is ezt a hiányt járja körül, és arra a következtetésre jut, hogy a társadalmi hatások érdemi kezeléséhez a vállalatoknak olyan partnerekre van szükségük, akik ismerik az érintett csoportokat és a társadalmi problémák terepét.

Ez a gondolat pedig közvetlenül összeér a TISFD-vita központi kérdésével. Ha a nemzetközi keretrendszer abba az irányba mozdul, hogy az érintettek meghallgatása megkerülhetetlen legyen, akkor a vállalatoknak csatornákra lesz szükségük ezekhez a csoportokhoz — és ezek a csatornák Magyarországon jelentős részben a civil szervezetek. A civil szektorral való együttműködés így a jövőben túlmutat a klasszikus adományozási logikán: a hiteles társadalmi jelentéstétel és hatásmérés egyik feltételévé válik. Aki már ma partnerségeket épít, az nem csupán társadalmi hasznot termel — a következő évek jelentéstételi elvárásaira is felkészül.

A konzultáció lezárult, a keretrendszer alakítása viszont folytatódik: az idén induló pilotprogramban vállalatok és pénzügyi intézmények a gyakorlatban tesztelhetik az ajánlásokat, a végleges tervezethez pedig 2027-ben újabb nyilvános egyeztetés nyílik. A társadalmi jelentéstétel szabályai most formálódnak — és ritka pillanat, amikor ebbe a formálódásba ilyen közvetlenül be lehet kapcsolódni.


Források:

Scale Impact: Szolgáltató állam white paper

TISFD: hivatalos honlap és hírek

TISFD: a béta keretrendszer online platformja

Social Value International: SVI responds to CSDDD and TISFD — blogbejegyzés és a TISFD-válasz teljes szövege (PDF)

Social Value International: Principles of Social Value

UNDP Sustainable Finance Hub: Launch of the Taskforce on Inequality and Social-related Financial Disclosures


Lévai Gábor a Scale Impact egyik alapítója, közgazdász, coach. A bankszektorban kezdte pályafutását, 11 évig vezette főtitkárként a Magyar Lízingszövetséget, és ezzel párhuzamosan kezdett civil szervezetek fejlesztésével és társadalmi hatásméréssel foglalkozni. A Scale Impact 2015 óta tagja a Social Value Internationalnak, 2017 óta külön programot futtat – Impact Academy néven – a civil szervezetek társadalmi hatásának mérhetővé tételére. Gábor 2021 óta a Sustainable Business Academy vezetője, ahol az „S” láb és a hatásmérés oktatásával foglalkozik, és 2023 óta vezeti a Hungarian Sustainability Professionals Network-öt, amely az SBA képzésein végzettek alumni szervezeteként indulva ma már aktív fenntarthatósági szakmai közösségként működik, az ISSP tagjaként.

Olvass tovább!