Lezárult a Nevetnikék Alapítvány komplex szervezetfejlesztési programja – új időszak kezdődik a Nevetnikék életében

Nevetnikék Alapítvány
3–4 perc
Hello Impact

Két és fél év közös munka után lezárult a Nevetnikék Alapítvány komplex szervezetfejlesztési programja. A Scale Impact szakmai vezetésével megvalósuló fejlesztés célja az volt, hogy a szervezet működésének egészét támogassa és hosszú távon is stabil alapokat teremtsen a fejlődéshez. A program a BioTechUSA cégcsoport 10 millió forintos támogatásával indult el, amelyhez később a Friday Creative is csatlakozott támogató partnerként. Az eredetileg két évre tervezett folyamat végül két és fél év alatt valósult meg, eredményei pedig hosszú távon is hozzájárulhatnak az Alapítvány stabil és fenntartható működéséhez. 

A Scale Impact által koordinált komplex fejlesztés a szervezet működésének szinte minden fontos területét érintette. A közös munka során a Nevetnikék szakértőkkel közösen felülvizsgálták a szervezet stratégiáját és hatásmérési rendszerét, majd service design eszközökkel újragondolták a jövőképet és a hosszú távú működést. Emellett vezető- és szervezetfejlesztés valósult meg, fejlődött az adományszervezés, a működési folyamatok és azok dokumentációja, a HR, a pénzügy és kontrolling, valamint előkészítettük egy CRM-rendszer bevezetését. Mindezek mellett kiemelt figyelmet kapott a külső kommunikáció és a PR, a jogszabályi megfelelés, valamint a környezeti fenntarthatóság is.


Eredmények számokban

A fejlődés a szakmai működésben is kézzelfogható eredményeket hozott. Az aktív kórházlátogató önkéntesek száma 2024 és 2025 között 66-ról 108 főre nőtt, a látogatott gyermekek száma 2023 és 2025 között 428-ról 2641-re emelkedett, míg a játékkészítő műhelyfoglalkozások száma ugyanebben az időszakban 25-ről 104-re nőtt.

A fejlesztések célja végig az volt, hogy a Nevetnikék még tudatosabban, még hatékonyabban és hosszú távon is fenntartható módon tudja végezni azt a munkát, amelyért létrejött: hogy minél több kórházban fekvő gyermek számára nyújtson magas szakmai színvonalú támogatást, figyelmet és élményeket.

A fejlesztési folyamat időszakában egy régóta előkészített szervezeti mérföldkő is megvalósult. Glória, aki 18 évvel ezelőtt alapította a Nevetnikék Alapítványt, 2026 nyarán átadta az operatív vezetést Dombai Roxánának és Hovanyecz Verának. Az elmúlt évek tudatos szervezetfejlesztése – a működési folyamatok kialakítása, a felelősségi és hatáskörök tisztázása, a csapat stratégiai bővítése, valamint az infrastruktúra folyamatos fejlesztése – mind hozzájárult ahhoz, hogy ez a vezetői átadás stabil szervezeti háttérre épülhessen. Glória stratégiai vezetőként a jövőben is aktívan támogatja az Alapítvány munkáját.

Nevetnikék Alapítvány

Szakértők és támogatók

A fejlesztési folyamat megvalósításában számos szakember működött közre. A programban szakértőként részt vett Bajzik Dávid, Bóta Zoltán, Buru Éva, a COVA csapata (Magos Anna), a Crosssec Solutions Kft. csapata, a Friday Creative csapata, Gyurkó Szilvia, Jakobsen Petra, Lévai Gábor, Maurer Klimes Ákos, Pataki Anna, Rambala Éva, Romet-Balla Ágnes, az RWND csapata (Andrási Diána Virág, Pálfai-Turján Réka, Pétercsák Petra, Vida Gusztáv), a SIMPACT csapata (Bakó Csaba, Égető Tímea, Nagy Gábor Lajos), Szabó Marcell és Tamás Lilla.

A program a BioTechUSA és a Friday Creative elkötelezett támogatásával valósulhatott meg. A BioTechUSA részéről Pintér Dániel Gergő, Pécsváradi Ákos, Halász Adrienn és csapatuk, míg a Friday Creative részéről Falvai Eszter és csapata végig aktív partnerként vett részt a folyamatban, lehetővé téve, hogy a Nevetnikék külső szakértők bevonásával átfogó szervezetfejlesztési programot valósítson meg. A Scale Impact részéről Lévai Gábor és Kovách Eszter, majd Takács Mihály, valamint Pataki Anna támogatta a projektet.


Hosszú távú hatás

A lezárult fejlesztési program jól példázza, hogy a civil szervezetek hosszú távú működéséhez nemcsak elkötelezett szakmai munka, hanem tudatos szervezetépítés is szükséges. A BioTechUSA, a Friday Creative, a Scale Impact és a Nevetnikék együttműködésének eredményeként olyan szervezeti alapok jöttek létre, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az Alapítvány a jövőben is magas színvonalon végezhesse küldetését.

Glória, Nevetnikék Alapítvány

“Hosszú utazás volt az elmúlt két és fél év, és közben nagy biztonságot adott a partnereink támogatása, nemcsak tudásban, hanem érzelmileg is. Remélem, hogy a közös utazásunk itt nem ért véget, de akármit hoz a jövő, az biztos, hogy a Nevetnikék megerősödve lép ki a fejlesztési programból, amire rendkívül büszke vagyok. Külön bónuszpont, hogy a BioTechUSA és a Friday Creative is belekóstolt a mesefalfestés és játékkészítés világába is!”

– Glória, Nevetnikék Alapítvány


„A Nevetnikék nemcsak sokat fejlődött, hanem szervezetként is megerősödött. Tudatosabbá vált a működése, tisztábbá váltak a felelősségek, stabilabb alapokra került a vezetés, és olyan belső rendszerek épültek ki, amelyek hosszú távon is támogatják a küldetését. Ezt jelenti számunkra a „system behind real impact”: megteremteni azt a szakmai keretet, amelyben a valódi társadalmi hatás mögötti szervezet stabilabban, erősebben és fenntarthatóbban működhet.

– A Scale Impact csapata

Scale Impact

A Scale Impactnél módszertannal, szakértelemmel és a fejlődési folyamatot megtartó struktúrával segítjük a szervezeteket, hogy felépítsék és megerősítsék a saját működési rendszerüket. Ha kíváncsi vagy, hogyan dolgozunk, itt olvashatsz rólunk!